10. Chapter

Sziasztok!

Ismét én, vagyis Bocyy hoztam a részt. Tudom, hasonló a nevünk, olyan mintha ugyanaz lenne, csak egyszer rövidebb, másszor hosszabb változatban, de NEM. Mi ketten vagyunk. Ez ki van írva oldalra, és az összes köszöntőben többesszámban írunk. Próbáljátok megjegyezni végre, és a Ctrl+C Ctrl+V típusú kényszerhozzászólásokat is legalább írjátok át, mielőtt elkülditek.

Természetesen kinek nem inge...:)

Továbbá szeretnénk megköszönni az eddig összegyűlt kommenteket, a cseréket, a díjakat, a pipákat és a feliratkozókat (amiből már most több van, mint az egyéni blogomon!). Nagyon jól esnek ezek az apró dolgok.

Ezzel a résszel nem vagyok 100%-ig megelégedve, remélem nektek valamennyire elnyeri majd a tetszéseteket. Ismét Jade szemszögéből íródott, mint ahogy a történet kezdetekor. Lesznek még külső szemszöges részek is, de ennek most ilyennek kellett lennie. :)

Hozzászólásokat várjuk, legközelebb Bo' jelentkezik a folytatással.

Jó olvasást!xx

- Vigyázz, Miller. A végén kiderül rólad, hogy jó fej vagy. – Lux felnézett az előttünk tornyosuló, hosszú kabátos alakra. Kis karjait felé nyújtotta, a göndör pedig győztes mosollyal kapta a kezébe a csöppséget. Karjára ültette, és úgy nézett le rám.

- Minek köszönhetjük a látogatásodat? – morogtam, miközben megkerülve őt visszaindultam a konyhába. Cipője kopogott a járólapon, ahogy követett.

- Nem hozzád jöttem – nevetett nagyképűen. – Tudod, van egy keresztlányom, aki odáig van értem. – Színpadiasan sóhajtott és immár Lux és Lou nélkül álltunk a konyhában. Csak mi ketten. Ő a pultnak támaszkodva, összefont kezekkel, én pedig lábujjhegyen, hogy elérjem a tányérokat. Már nagyon éhes voltam

- Ha annyira odáig van érted, miért nem teszel nekem egy szívességet, és mész ki hozzá? – fordultam vele szembe.

- Már…

- Jade szívem – robbant be Lou a helyiségbe, sikeresen félbeszakítva Harryt. Vetett pár pillantást ránk és a tányérra a kezemben. Úgy nézhettem ki, mint aki épp a fiú fejéhez akarja vágni. Pedig csak enni akartam.

- Mondd. – Szedtem a tányérra salátát és húst, miközben ő belekezdett a mondókájába.

- Hívtak a rendőrségről. Apád ügyében. – A villa megállt a kezemben, és Harry is visszafordult, mielőtt elérte volna az ajtót.

- Hogyhogy?

- Kedden temetik. – Könny szökött a szemembe a temetés szó hallatán. Letöröltem a kicsorduló cseppeket, és egy pillanatra azt hittem, Harry tényleg sajnálkozva néz rám.

- De ma hétfő van – kaptam észbe. Mire ismét a göndörre tekintettem, már nem volt a konyhában.

- Van egy kis időeltolódás, ne aggódj. – Lou nyugtatóan mosolygott rám, majd mellém lépett. Kezét a hátamra téve beszélt hozzám.

- Holnap 10 órakor indulunk. Csak te és én. Tom marad Lux-szal. Odamegyünk, túlesünk rajta, aztán szerda este már itthon is leszünk. Rendben? – csak bólintottam válaszként.

- Köszönöm. – Nagyokat pislogtam, majd leültem enni.

A ruháimat pakoltam bőröndbe, mikor Lux már a pizsamájában besétált a nyitott ajtón a szobámba. Egyik kezében a plüsszsiráfját szorongatta, a másikkal felém nyúlt.

- Szia Luuuux – mosolyogtam rá és leültem a földre, hogy egyforma magasak legyünk. – Mész aludni? – kérdeztem és kivettem a cumit a szájából. Vigyorgott, de nem válaszolt. Adtam az arcára egy hatalmas puszit, majd miután ő is viszonozta ezt, visszavittem a szobájába.

Egy gyors tusolás után befeküdtem az ágyamba és a kint tomboló vihar ellenére sikeresen elaludtam.

- Jade, kicsim. Kelj fel. Nemsokára indulunk a reptérre – rázogatott Lou reggel. Valami hümmögést hallattam és kinyitottam a szemeimet. Az órára nézve majd’ sokkot kaptam. Kevesebb, mint fél órám maradt elkészülni. Amilyen gyorsan csak az álmosságtól tudtam, a fürdőbe szaladtam, majd mint a mérgezett egér rohangáltam egyik szobából a másikba. Szerencsére negyed 10 után pár perccel már indulásra készen álltam az előszobában.

- Szia drágám – nyomott csókot Lou a férje szájára. – Vigyázz a gyerekre, kérlek. – Még egy gyors ölelést kapott tőlem, majd kiléptünk a kapun. A taxi, amivel a reptérre megyünk már a járda szélén állt. Az utat végigidegeskedtem azon, hogy a dugók miatt lekéssük a gépet, vagy hogy mi lesz majd otthon. A nagynéném fáradhatatlanul próbált nyugtatni, inkább kevesebb, mint több sikerrel, de mikor a reptérre értünk még az apám nevét is elfelejtettem, nem hogy a félelmeimet…

A sötét éjszaka nyugalmának lövés hangja vetett véget. A hangos robaj megrázta a levegőt, a baglyok riadtan szálltak fel az ágakról. Először egy, majd még két dördülés, és vége volt. Nem maradt más, csak egy mozdulatlan test és pár megkönnyebbült szempár. Ketten zsákba tették a bizonyítékot és biztosították a vezetőjüket, hogy eltüntetik a nyomokat. Nem is tettek volna másképp. Egy rossz mozdulat és úgy végzik, mint ő: egy fekete zsákban elföldelve a város szélén.