2014. március 22., szombat

23. Chapter

Hello, emberkék. 
Végre valahára megírtuk a következő részt is. Sajnáljuk a rengeteeeeeg késést, amit megmagyarázni nem tudok. Eldöntöttük Bogival, hogy a visszaállunk a teljes részekhez, vagyis egy-egy részt fogunk írni, egyedül. Ez így sosem jött össze, hogy közösen írjuk, ezért döntöttünk így.
Szeretnénk megköszönni a sok-sok oldalmegjelenítést illetve a feliratkozókat, akikből már 62 (!) van! You're the best readers ever. Thank you guys.:)
Még meg szeretném köszönni a 9. díjunkat, hihetetlenek vagytok. Szeretünk titeket.
Gondolom láttátok, legalábbis az, aki benne van a csoportban, hogy nemrég valaki feltörte Bogi fiókját és az ő nevében tett közzé egy bejegyzést. Fogalmunk sincs ki volt az, csak sejtjük, hogy ez egyik díjadónk, akinek nem éppen szép hangnemben írtunk az egyes szám miatt. Azóta Bogi visszaszerezte a profilját, a bejegyzés törölve lett és megnyugodtunk. Haha.
Nem is húzom tovább az időt, szerintem el sem olvastátok ezt, mert már annyira izgatottak vagytok a rész miatt, hogy nem bírjátok végigolvasni a hablatyolásomat. 
Jó Olvasást, és Boldog Kommentelést Kívánunk! xx
Bo'x




Nagy nehezen kiszálltam az ágyból, és magam köré tekertem a takarót. Járni is alig tudtam, fájtak a lábaim. Harry rendes volt és segített, ahol csak tudott. Elbotorkáltam a fürdőig, majd a zuhanyzóhoz lépkedtem.
- Várj, majd én - mondta, és átnyúlt mögülem a kabinba, hogy beállítsa a vizet.
- Köszönöm - motyogtam. Lehajolt, hogy adjon egy csókot, majd a paplanhoz nyúlt.
- Harry...
- Csak segítek - vigyorgott.
- De nem kell. Csak...menj ki. - Éreztem, ahogy enyhén elpirulok.
- Miért? Láttalak már meztelenül - mondta, és a vigyora még szélesebb lett. Élvezte, hogy kellemetlenül érzem magam.
- Az más. Most tusolni szeretnék. Egyedül. Szóval menj ki. - Nagy nehezen megértette, és elsétált az ajtóig.
- Kint várlak - kacsintott, és végleg távozott. Észre sem vettem, hogy bent tartottam a levegőt, csak ahogy hangosan kifújtam a tüdőm összes tartalmát.
Végre egyedül lehettem a gondolataimmal. A rengeteg, kusza gondolatommal. Engedtem a kezem szorításán, hogy a takaró a földre essen, majd beléptem a meleg vízsugár alá. Pont jó. Harry eltalálta a tökéletes hőfokot. Egy darabig csak engedtem, hogy folyjon rajtam végig a víz, és gondolkodtam, majd a tusfürdőmért nyúltam. Harry még arról sem feledkezett meg. Pont ugyanolyan, mint amilyet otthon  használtam. Egy részem remélte, hogy ez nem csak véletlen egybeesés, másrészről elég vicces gondolat volt elképzelni Harryt egy drogériában válogatni a női részlegen. Több, mint mulatságos.

Miután rendesen megfürödtem, egy fehér, frissen mosott törülközőbe tekertem a testem. Megnéztem magam a tükörben. Már egyáltalán nem látszottak a karikák a szemeim alatt. Első ránézésre még boldognak is tűntem, ahhoz képest, amit az előző napokban éltem át. Elmosolyodtam és úgy éreztem, hogy ez most szívből jött. Hetek alatt először mosolyogtam, úgy istenigazából. Kellemes érzés volt.
Gyorsan megtörülköztem, majd felvettem a Harry által behozott ruháimat. Egy fekete csőfarmer volt, egy mintás, fehér felsővel. Összeszorított szemekkel húztam magamra a szűk farmert. Még mindig nagyon fájt.
- Kész vagy, szerelmem? - nyitott be Harry, amikor már a felső is rajtam volt. Bólintottam, mire bejött és láttam, hogy már ő is teljes harci szerelésben van.
- Mit terveztél ma? - kérdeztem, miközben fésültem a hosszú loknijaimat.
- Mivel fájdalmaid vannak, és fizikailag képtelen vagy bármilyen túraszerűségre, ezért gondoltam elmehetnénk a szálloda mozis részlegére, megnézni egy filmet - Annyira zavarban volt, miközben magyarázott; a cipője orrát bámulta, miközben alsó ajkát rágta. Tudtam, hogy utálja magát, mert fájdalmat okozott nekem, de ezerszer is megmondtam neki, hogy nincs baj, túlélem. Erre számítottam. Kellemeset csalódtam, ha kifejezhetem így magam.
- Rendben, de szóljunk Conornak, hogy ne keressen minket - Amint kimondtam már meg is bántam. Harrynél ez a téma elég kellemetlen és kínos.
- Nem értem az összefüggést - morogta. Látszott rajta, hogy visszafogja magát. Pont ezt nem akartam. Francba.
- Figyelj, semmi. Cs-csak úgy mo-ondtam - dadogtam. Direkt nem néztem rá, tudtam, hogy ideges.
- Inkább menjünk, nehogy lekéssük a filmet - mondta gyorsan, miközben beletúrt dús hajába. Az előbb azt hittem nekem ront a Conoros dolog miatt, most meg meg akar ölni ezzel a szexi hajbatúrással. Elképesztő.
- Oké - mielőtt valami meggondolatlanságot tettem volna, megragadtam a kezét és húzni kezdtem kifelé.

A mozirészleg három emelettel fölöttünk volt, így csak pár percet töltöttünk a liftben. Fogta a kezem, miközben mindenféle vicces dolgokat mesélt. Többet nevettem az arcán, mint a viccein. Az arckifejezései minden pénzt megértek.
- Milyen filmet is választottál, Styles? - kérdeztem összehúzott szemekkel, amikor megláttam, hogy vigyorogni kezd, amikor beléptünk a terembe.
- Majd meglátod, cica - kuncogott rajtam, mire én felháborodott hangot adtam ki magamból.
Egy-egy popcornnal a kezünkben ültünk le a kis moziba. Üdítőt nem vett, azt mondta, hogy nem akarja, hogy pisilni menjek ki az "izgi" film közben. Mostmár tényleg kíváncsi vagyok. Lekapcsolták a lámpákat és elkezdődött a reklámos rész. Azokat általában végig eszem, mert unalmasak. Sosem szerettem a reklámokat. És végül megláttam az "izgi" filmünk első képsorait. Ó, a picsába.
- Ha túlélem ezt, esküszöm, hogy kiheréllek, Harry Styles - morogtam neki, amire a válasza csak egy fojtott kis röhej volt, mivel nem akart a mozi kellős közepén röhögőgörcsöt kapni. Tudja, hogy utálom a horror filmeket, mégis mire hoz? Egy kicseszett horrorfilmre.
Majdnem az egész filmet csukott szemmel néztem végig, azonban ez nem gátolta meg a hülye füleimet, hogy hallják a vér fröccsenését, és a gyengén alakító főszereplő hölgyet, aki éppen sikít, mert az idióta fejével lement a pincébe, aztán csodálkozik, hogy ott egy hulla, ami életre kel és fel akarja falni.
- Nyisd ki a szemed, Jade. Már nincs ott a zombi - Ilyen és ehhez hasonló "nyugtató" mondatokat motyogott nekem Harry, miközben pakolta a szájába a sós popcornját.
Már a sírás határán voltam, mert egy pillanatra odanéztem, pont akkor, amikor a helyes srácot kettévágták. Kár érte. Mivel a filmet se akartam nézni, és a tenyerem is izzadt, amit nem akartam az arcomra pakolni, ezért inkább a mellettem ülő rossz filmválasztó vállába fúrtam a fejem. Úgy látszik elégedett volt a cselekedetemmel, mert karját derekam köré vonta. Úgy tartott a film végéig, miközben megpuszilta a hajamat, én pedig bódító illatát szagoltam.

- Na hogy tetszett? - kérdezte Harry kifelé menet, amikor ujjait összekulcsolta az enyémekkel, majd úgy mentünk vissza a szobánkba. Tegyük hozzá, hogy még furcsa volt nekem ez az egész kézfogósdi.
- Borzalmas volt, Harry - fakadtam ki, miközben visszagondoltam a filmre, mármint azokra a jelenetekre, amiket láttam.
Nevetett. Hát, kösz.
- Ne már, annyira nem volt rossz - kezdte. - És nagyon aranyos voltál, ahogy a vállamra hajtottad a fejedet - mosolygott. Elöntötte a pír az arcomat, amin természetesen Harrynek röhögnie kellett.
- Fogd be - csaptam rá a karjára játékosan. Ezen még inkább nevetett, majd magához rántott és megcsókolt. Abban a pillanatban minden megszűnt létezni körülöttem, és csakis az előttem álló fiú ajkaira tudtam összpontosítani. Kezeimet felvezettem a tarkóján keresztül egészen a hajához, majd elkezdtem játszadozni velük. Éreztem, ahogy elmosolyodott tettemre.
- Na jó, most már menjünk vissza, a takarítónő nagyon néz minket - szakadt el tőlem kuncogva. Hátranéztem és tényleg, a kék köpenyes takarítónéni fejét csóválva nézett ránk, majd amikor észrevette, hogy bámuljuk, lenézett a földre és tovább sepregetett.
- Rendben - vigyorogtam Harryre.

Elindultunk visszafelé. Egész úton Harrynek magyaráztam, hogy a film a valaha volt legrosszabb horror, amit láttam. Erre elröhögte magát, és megkérdezte, hogy én komolyan láttam-e horrort. Bólintottam, mire még jobban nevetni kezdett és megszólalt:
- A Harry Potter nem számít horrornak, Jadey.
Olyan piros volt a fejem, mint egy ráknak. Most erőből csaptam a karjára.
- Seggfej - motyogtam, mire elfordult tőlem és a lift oldalának röhögött tovább. Karjaimat összefontam a mellkasom előtt, és gondoltam gondoltam játszom vele egy kicsit. Vigyázz csak, Styles, még nem tudod kivel húztál ujjat.
Míg Harry röhögött, addig én magamban mosolyogva szőttem visszavágó tervemet. Két eshetőség jöhetett szóba. Az egyik, hogy nem szólok hozzá, de azt gyerekesség miatt inkább elvetettem. Nem vagyok már öt éves, azért. A második verzió pedig megtalálni Harry gyenge pontját. Amióta ismerem, megtanultam, hogy Harry gyengéje a fehérneműben lévő nők. Csak be kellett mennem a szobába, felvenni a fekete csipkés melltartó-bugyi szettemet, és kiflangálni elé. Ez volt a terv. Aztán, hogy mi fog kisülni belőle, azt nem tudhatom.

Beértünk a szobába, mire én rögtön a hálót céloztam meg.
- Kimegyek az erkélyre - mondta Harry, mire bólintottam és már hátat is fordítottam neki. Hallottam, ahogy kinyitja majd bezárja az erkélyajtót.
Gyorsan kivettem a választott fehérneműket a fiókom legmélyéről és rohantam a fürdőbe átöltözni. Úgy egy éve vettem ezt, már nem tudom milyen alkalomra, de most kivételesen örülök, hogy van és, hogy elhoztam.
A ruháimat összehajtogattam és a lehető leghalkabban visszavittem a szekrényemhez. Kétszer is körülnéztem, nem jött-e vissza Harry, de nem Hál'Istennek, így nyugodt tempóban sminkelhettem. Már volt rajtam alapozó és egy kis szempillaspirál, most azonban kihúztam a szemem és egy kis rúzst is felkentem. Nem, nem élénk vöröst, hanem halvány rózsaszínűt. Hogy még szexisebb legyek, még a 18. szülinapomra kapott harisnyatartót is felvettem, illetve és fekete magassarkút. Apu vette a harisnyatartót, csak poénból, mert megemlítettem neki, hogy egyszer talán szükségem lehet rá, de mindezt viccelődve. Akkortájt voltam szerelmes egy fiúba, akkor azt hittem ő lesz a férjem és neki adom oda a szüzességem. Csak aztán kiderült, hogy egy szélhámos. Apu pedig megvette nekem a csipkés harisnyatartót. Vicces volt, amikor kinyitottam az ajándékom és ez volt benne.
Belenéztem a tükörbe és láttam, hogy könnyek csillognak a szememben. Apa említése, vagy ha csak rá gondolok, már az is fájdalmat okoz nem fizikailag, hanem lelkileg. Kifújtam a levegőt, majd letöröltem a majdnem lecsurgó könnycseppet. Most nem szabad apura gondolnom, koncentrálj a tervre - kántálta az elmém. Hát, megpróbálom.

Hallottam, ahogy nyitódik az erkélyajtó, mire én ördögien elmosolyodtam és felvettem a legszexisebb és legcsábítóbb arckifejezésemet. Halkan kinyitottam a fürdőszoba ajtót, és elindultam a háló felé. Próbáltam a szőnyegen lépkedni, hogy ne lehessen hallani a cipőm kopogását. Szívem hevesen zakatolt a helyén, alig vártam Harry arckifejezését, amint meglát ebben. Reméltem ő is kínosan érzi majd magát, ahogy én is.
A hálószoba ajtaja nyikorogva nyílt ki, ezzel együtt elém tárta az ágyon ülő egyedet is. Basszameg.

7 megjegyzés:

  1. Conor volt az mi??:'DD nagyon kiváncsi vagyook siessetek a folytatással!!!:DDD

    VálaszTörlés
  2. Siessetek a kövivel, kérlek!!! Nagyon tetszik a blog! ♥

    VálaszTörlés
  3. Szia!
    Meglepi nálam :) http://behalozva-lm-1d-fanfiction.blogspot.hu/p/dijak.html

    VálaszTörlés
  4. Hali! Imádom a blogod, csak így tovább! http://mylifewouldsuckwithoutyoubutyoualso.blogspot.hu/p/dij_22.html Jelölt vagy! :)

    VálaszTörlés
  5. Van egy kis meglepetésem!:3

    http://iloveharryliamlouisnallzayndijak.blogspot.hu/

    VálaszTörlés
  6. Itt egy díj neked :)
    http://www.i-would-harry-styles-fanfiction.blogspot.hu/2014/03/2dijam.html?m=1

    VálaszTörlés
  7. Anyám borogass :D ez a rész volt talán eddig a kedvencem :D na jó ez nem igaz az egészet imádom :)) fantasztikus írók vagytok :)) gyorsan kövit :)) Mert már elvonási tüneteim vannak :D
    XxVikk

    VálaszTörlés