2015. május 2., szombat

2. Season // 22. Chapter

Sziasztooook!!
Meghoztam nektek a következő fejezetet, ezúttal teljesen Harry szemszögéből. Nem fogok hazudni, eléggé nehézkesen sikerült megírni, és így sem olyan hosszú, amilyen szokott lenni. Ezért elnézést kérünk.
Reméljük elnyeri a tetszéseteket, és írtok nekünk pár kommentet, hiszen ritkán vannak Harry szemszögek.
Jó olvasást drágáim.
B.



- Harry szemszöge -

- Nem tudom, hogy ez jó ötlet-e.. - Liam az elmúlt fél órában nem először kérdőjelezte meg a terveinket. Az eset utáni harmadik nap délutánját is megbeszélésekkel töltjük. Arról, hogy mi lesz Londonnal, és egész Angliával, és ami fontosabb, hogy mi lesz Jade-del és Eleanorral. Kész lettem volna feladni mindent azért, hogy épségben visszakapjam a barátnőmet, és azt hiszem ezzel Louis is így van. Reméltem, hogy a sokk miatt nem fog emlékezni arra, mi történt vele a csarnokban, de az sem zavarna igazán, csak tudjam biztonságban.
- Nem hiszem, hogy van beleszólásod! - csattant Louis. Betelt nála a pohár, és igaza volt. Liam nem érezte azt, amit mi. Számára nem jelentett annyit ez az egész, mint nekünk.
- Igaza van - mondtam.
- Mivan? - kapta felém a fejét. - Eddig te mondtad, hogy...
- Tudom. De igaza van. Nézz magadra, vagy rám, vagy akárkire ebben a kicseszett szobában. Egyikünk sincs olyan fizikai állapotban, hogy sikerüljön. - Nem válaszolt, ami azt jelentette, hogy beismerte, hogy nekem van igazam. - Nem fogok kockáztatni egyetlen életet sem - jelentettem ki, ezzel megfordultam, és elmentem a szobámba.
Londonban voltunk, mind egy helyen. Senkit sem érdekelt, hogy a nappalimban alszik-e, vagy rendes ágyban, vagy hogy hányadikként jut el a mosdóba. Én személy szerint három napja nem fürödtem, legfeljebb a sebeimet mostam ki, mikor átkötöttem őket. Mert hogy tele voltam velük..


Az asztalomnál ültem, és próbáltam minden lehetőséget alaposan átgondolni. Az embereim fele halott, aki mégsem, azok pedig teljesen elszigetelődtek. Alig voltak páran, akik a kérésemet teljesítve Londonba utaztak hozzám. Connor is megérkezett, szerencsére sértetlenül. Hideg fejjel, nyugodtan kellett gondolkoznom ahhoz, hogy biztosan jó döntést hozzak. Először is arra koncentráltam, hogy kiszűrjem azokat, akik hátba támadhatnak. Nem akartam még egyszer azt a hibát elkövetni, amit Zaynnél, mikor annak idején életben hagytam.  Előre hajoltam, hogy felírjak pár jegyzetet a papírra előttem, de a fájdalom belenyilalt a hasamba, amitől megdermedtem egy pillanatra. Hátradőltem, és pár pillanatra lehunytam a szemeimet. Kezdtem beleőrülni abba, hogy tehetetlen vagyok. Segítségre volt szükségünk.
Lassan felálltam, és körbesétáltam az irodámat. Megálltam a kép előtt, ami az egyik szekrényen volt. Én voltam rajta, és Jade. Az ölemben ült, én pedig átkaroltam hátulról. Akkor készült, mikor hozzám költözött. Megesküdtem neki, hogy soha többé nem hagyom magára, erre megint elvették tőlem. Csak fájdalmat okoztam neki, amióta ismer, pedig nem érdemli meg. De mégis olyan jól kezelt mindent, hogy engem is meglepett vele. Tudtam, hogy erős, és hogy most is jól van. Fogalmam sem volt róla, hogy merre lehet, de csak az lebegett a szemem előtt, hogy meg kell találjam őt Eleanorral együtt.
Visszatettem a képet a helyére, majd lassan lehajoltam, hogy kihúzhassam a legalsó fiókot. Átlapoztam a benne lévő papírokat, amíg meg nem találtam, ami nekem kellett.
- Elnézést főnök, de Gorin kérte, hogy szóljak - nyitott be az egyik Michael alá tartozó ember. A számat összeszorítottam, ahogy eszembe jutott a színes hajú fiú. Nem érdemelte meg...
Bólintottam, majd kisétáltam a nappaliba.
- Harry, gyere, ülj ide mellém egy percre - mondta. Úgy tettem, ahogy mondta, és érdeklődve figyeltem. - Jutottál valamire?
- Nem - sóhajtottam. - Mindenhol beleütközök valami szarba. Elővettem annak a seggfejnek a papírjait, de azzal sem mentem sokra.
- Akkor úgy érzem jó döntést hoztam azzal, hogy hazatelefonáltam - dőlt hátra. - Két nap múlva elindul ide az első csoport.
- Idehívtad az embereidet? - Felvont szemöldökkel fordultam felé.
- Szeretnéd visszakapni ami a tiéd? Úgy gondolom helyes döntést hoztam, de ha nem tartasz igényt a segítségemre, akkor akár én magam megyek vissza.
- Nem erre gondoltam, te is tudod.
- Akkor pedig szedd össze a maradék eszedet, és inkább találd ki mi legyen ezután - mondta befejezésként, majd felállt, s távozott.

A kávémat kortyolgatva sétáltam fel-alá a konyhában, amíg vártam, hogy mindenki odaérjen. Úgy döntöttem, hogy beszélek a megmaradt embereimmel, mielőtt bárki cserben hagyna. Szép lassan szállingózott be mindenki a helyiségbe. Legutoljára Niall ért ide, mint mindig. Megforgattam a szemeimet, majd mindenféle megjegyzést kerülve kezdtem beszélni. Tetszett, hogy rám figyeltek, élveztem, hogy mindenki azt csinálja, amit én mondok, úgy táncol, ahogy én fütyülök. Élveztem az irányítást, hiszen úgy éreztem, erre születtem. Miután minden számomra fontosnak vélt dolgot elmondtam, mindenki ment a dolgára, kivéve Louis, Liam és Niall.
Kérdőn tekintettem rájuk.
- Mire vártok? - kérdeztem a bögrémet a mosogatóba téve.
- Eléggé ismerünk, hogy lejöjjön az egész beszédedből, hogy nem mondasz el valamit. Szóval ki vele, Styles - csapta össze a tenyerét Liam.
- Ne hívj így - szóltam rá, talán kicsit durvábban, mint megérdemelné, de ez volt a legutolsó dolog, ami érdekelt.
- Rendben. Akkor most mondd el, hogy mi a szart titkolsz. - A pultra támaszkodva hajolt előre, úgy tűnt, nagyon magabiztos.
- Változtak a tervek - mondtam.
- Egészen pontosan mire gondolsz? - nézett rám Louis.
- Félre kell tennünk mindent. Gorin idehívta az embereit, ami azt jelenti, hogy végre van egy kis esélyünk visszaküldeni ezeket a kibaszott férgeket oda, ahonnan jöttek.
- És mi lesz Eleanorral? - Louis-t még sosem láttam ennyire felháborodni mint akkor.
- Ha esetleg elfelejtetted volna, Jade is velük van, te idióta - csattantam. A hirtelen hangerőtől hátrébb lépett egyet, és láttam a megbánást a szemeiben.
- Mit fogunk csinálni? - kérdezte végül.
- Várunk. Aztán majd kitaláljuk - mondtam ezzel a szobámba indulva.

Az ágyamon feküdtem, ami szokatlanul kényelmetlen volt. Nem tudtam, hogy csak azért, mert alapvetően is fájt a hátam, vagy mert egyedül feküdtem ott. A szemeimet megdörzsölve eldöntöttem, hogy biztosan a második az oka, majd az oldalamra fordulva próbáltam aludni. Sikertelenül, persze.
A szemeim előtt akaratlanul megjelenő emlékképek szinte fejfájást okoztak, ahogy megpróbáltam eltüntetni őket.
A telefonom a párnám alatt kezdett rezegni. Sóhajtottam, majd megnéztem ki keres. "Lou T."
- Szia - vettem fel.
- Harry drágám - szólt bele. - Tudsz már valamit?
- Semmit. - Jobban fájt ezt kimondani, mint hittem.
- Ó istenkém szegény lány - motyogott.
- Lou...
- Kérlek, ha bármit tudsz azonnal hívj! Találd meg, és hozd haza szegényt.
- Tudod, hogy így lesz.
- Igen... - suttogta, inkább csak magának.
- Le kell raknom - mormogtam.
- Tudom, persze. Biztos sok a dolgod. Ne haragudj, hogy zavartalak - hadarta.
- Minden rendben? - Nem volt szokása így beszélni.
- Ezt te sem gondolhattad komolyan - nevetett, de nem épp boldogan.
- Nincs okotok félni, Lou. - Úgy éreztem jobb, ha megerősítem ezt a gondolatot benne.
- Ez nem így megy - mondta.
- Tudom, de te is látod, hogy megerősítettem mindent, amit tudtam.
- Persze drágám, ne haragudj.
- Ne kérj bocsánatot. De most tényleg mennem kell. Majd hívlak, ha lesz valami - mormogtam.
- Rendben. Vigyázz magadra! - köszönt el.
- Igyekszem - mondtam, és bontottam a vonalat, majd kikelve az ágyból egyenesen az edzőtermet vettem célba.


1 megjegyzés:

  1. Nagyoooon tetszett!!! Fantasztikus lett!!! Várom a kövit, siessetek vele!! Puszi☺

    VálaszTörlés