2015. május 17., vasárnap

2. Season // 23. Chapter

Sziasztok drága olvasók!
Amint látjátok, felkerült az új rész. :) megkésve, de itt van. Túl sok hozzáfűznivalóm nincs, az egész Jade szemszög, szóval elnézést azoktól, akik Harry szemszögre vártak.
Remélem tetszeni fog mindnyájatoknak. Olvassatok, és kommenteljetek.x
Pusszantás,
Eszter



Jade szemszöge:

Borzalmas éjszakám volt. Alig aludtam valamit, ami érthető, hisz meg voltam ijedve. Nem, nem a hatalmas háztól, amiben Craig fogva tartott. Hanem magától a tudattol, hogy mellettem alszik. Igen, egy ágyban velem. Miután elvittek az épületből, ahol Harryék voltak, egy puha ágyban ébredtem. Azt hittem Harrynek sikerült mindent elintéznie, senki sem került veszélybe és élve kijutottunk mindnyájan. De ez nem így volt. Mindenki kijutott, rajtam kívül. Az önző részem azt akarta, hogy ők is itt legyenek velem, ne egyedül kelljen, mindentől és mindenkitől elszigetelve tengetnem a napjaimat, de aztán rájöttem, hogy ők nagy valózínűséggel Londonban vannak, együtt. Tudom, hogy keresnek, tudom, hogy mennyire aggódnak értem, de azt is tudom, hogy Craig miért engem kapott el. Én vagyok Harry gyenge pontja, és ez ellen sajnos nem tehetek semmit. Nem tudok nekik üzenni sehogyan sem, hogy ne jöjjenek, mert Craig csak el akarja őket kapni. Olyan tehetetlennek érzem magam...

Pontosan 5 napja vagyok fogságban, és ezt is csak az újságokból tudtam meg, ugyanis nem kommunikálhatok senki mással, csak Craiggel. Ezt a szabályt ő állította fel, és ha nem tartom be, megbüntet. Megembereltem magam és lakatot tettem a számra, kivételesen nem akartam a nagy szám miatt bajba kerülni. Tudtam, hogy Craiggel nem lesz könnyű dolgom, de minden gonosz emberben még van jó. Ha egy icipici is, akkor is van. És, ha megtalálom Craigben a jót, akkor hazamehetek végre.

Mivel már nem tudtam visszacsukni szemeimet, ezért úgy gondoltam, kimegyek egy kicsit a kertbe, egy könyvel. Igen, Craig csodálatos helyre hozott, de valahogy nem tudok neki örülni, de ez érthető szerintem. Akármennyire is kápráztató a tenger látványa az ablakból, ez egy börtön volt. Az én kis csodálatos börtönöm.

Halkan kikeltem tehát az ágyból, nehogy felébresszem Craiget, nem akartam ránézni se, nemhogy beszélgetést kezdeményezni. Felvettem az ágy melletti kis mamuszomat (igen, olyanom is van itt), majd a lehető legcsendesebben kimentem a hálószobából, de mielőtt becsukhattam volna magam után az ajtót, visszanéztem a skót férfira. Amikor nem beszélt, nem gonoszkodott, tehát, amikor aludt, akkor elég békésnek nézett ki. De csakis ilyenkor.

Leszaladtam a lépcsőn, de úgy, hogy ne csapjak nagy zajt. A lenti óra szerint reggel fél 7 volt, vagyis az itt dolgozók már csinálják a dolgaikat. Igen, Craig megtiltotta, hogy bármiféle kommunikációt folytassak a szogálókkal, de amint megláttam Amandat, a középkorú házvezetőnőt, muszáj volt hozzászólnom. Nem lehet kibírni, hogy hosszú ideig csak egy erőszakos zsarnokkal beszélhetsz.
- Jó reggelt, Amanda - mosolyogtam rá, és igyekeztem nem figyelni az arcán megjelenő kétségbeesésre. Félt, hogy Craig csinálni fog valamit vele, ha nem engedelmeskedik neki. - Nyugalom, Craig még alszik. Nem tudja meg, hogy beszéltünk.
- Kisasszony, kérem, nem szeretnék bajba kerülni - hajtotta le fejét engedelmesen. Felsőhajtottam, majd fogtam magam és eléálltam. Kezemet vállára tettem, majd úgy szóltam hozzá.
- Amanda, megígérem Magának, hogy ez nem fog kiderülni. Csak kérem, társaságra van szükségem. Úgy érzem magam, mint egy börtönben. Érzem, hogy nem juthatok ki innen épeszűen, ha hamarosan nem kerülök normális emberi társaságba.
Pár pillanatig hallgatott. Mérlegelte a dolgokat. Természetes volt, ahogy reagált, én is így tettem volna. Biztos van egy családja otthon, akik minden este hazavárják, és nyilván Craig velük fenyegetőzik. A saját családomért én is mellőztem volna a beszélgetést egy ismeretlen "fogolylánnyal". De amilyen önző vagyok, most nem figyeltem ezeket, mert szükségem volt valakire.
- Rendben - szólalt meg egy kis késleltetéssel. Fellélegeztem. - De ígérd meg, hogy nem tudja meg.
- Becsület szavamat adom - bólintottam. Megkönnyebbülten elmosolyodott.
- Akkor mi lenne, ha csinálnék reggelit, és közben elmesélnéd, hogy hogy kerültél ide? - kérdezte kedvesen, mire felsóhajtottam, majd bólintottam.
- Tökéletes lesz, de nem kell Önnek megcsinálnia a reggelimet, én is meg tudom.
- Először is, megköszönném, ha tegeznél, Jade - nézett rám "rosszallóan". - Másodszor pedig nem gond, hisz ez a munkám.
- Rendben, akkor Amanda, köszönöm szépen - vigyorogtam rá, majd fejcsóválva felnevetett és elindultunk a konyhába.

Amint beértünk a helyiségbe, Amanda egyből elővett egy serpenyőt és tojásokat, mire én leültem az asztalhoz és onnan figyeltem.
- Na, elmeséled? - kérdezte rögtön.
- Elmesélni, micsodát? - kérdeztem vissza.
- Hát, hogy hogy kerültél ide, butus - nevetett fel könnyedén, azonban nekem elszorult a torkom, mint mindig, amikor eszembe jutnak a többiek.
- Az egy elég hosszú történet, de elmesélhetem, ha szeretnéd.
- Figyelj, - kezdte. - ha neked gondot jelent ez, mert még nem tudsz vele megbírkózni, akkor hagyjuk. Csak szólj, amikor készen állsz, és én meghallgatlak.
- Rendben vagyok - mondtam kicsit határozatlanul. - Minden rendben.
- Ne érezd úgy, hogy minél előbb ki akarom szedni belőled a történetet.
- Nem, ne aggódj, ahogy mondtam, minden oké - mosolyogtam rá, majd sóhajtottam és nekikezdtem. - A barátom, Harry Styles, a londoni maffia vezére. Pontosan én sem tudom, hogy mikor kezdődött a háború köztük, és a skótok között, viszont tisztában vagyok vele, hogy még sokáigfog tartani. Harry már az elejétől fogva ki akart hagyni az egész ügyből, az Isten szerelmére, még azt is elhitette velem, hogy halott, csak, hogy ne legyek veszélyben! - nevettem fel keserűen. - De én természetesen, amilyen makacs voltam, nem engedtem, hogy egyedül csinálja végig. Tudtam, hogy kockázatos, de olyan érzésem volt, hogy egyre kevesebb időnk marad együtt, és ki kell használnom azt a kicsit. Tudod, Amanda, a mi kapcsolatunk borzalmas, hogy úgy mondjam. Mindennél jobban szeretjük egymást és mindent megtennénk a másikért, de ez okozza folyton folyvást a vesztünket. Milliószor szétmentünk már, apróbb dolgok miatt, de valahogy mégis visszakerültünk a másikhoz. Én tényleg, az életemet is odaadnám érte, és emiatt mentem be abba az épületbe, ahonnan később Craig elvitt..
- Tudod, nekem is van egy fiam, aki belekeveredett ezekbe a dolgokba - mondta szomorúan, miközben az elkészült tojásrántottát rakta ki a tányéromra. - Azóta semmi hírt nem kaptam felőle.
- Van egy fiad? - kérdeztem.
- Ó, igen, és egy lányom is, aki képzeld el, hamarosan megházasodik! Olyan nagylány lett - mosolyodott el önfeledten, el is felejtve az előbbi fájdalmas gondolatait a fiáról. Örültem Amanda boldogságának, szinte ragyogott, ahogy a jegyben járó lányáról beszélt. - Most végezte el az egyetemet, és olyan büszke vagyok rá.
- Gratulálok neki! - mondtam csodálkozva. Amanda tényleg nagyon büszke volt rá, láttam a szeme csillogásából. Rám még egyszer sem nézett így senki sem. Na jó, egyszer apu nézett rám ekkora büszkeséggel, amikor megtanultam biciklizni 5 évesen. Mindig is sírni kezdtem, amikor apa el akart engedni, miközben tekertem, de egyszer nem vettem észre, aztán már mentem is egyedül. A vége az lett, hogy amikor észrevettem nagy, meleg kezei hiányát, hátranéztem, elvesztettem az egyensúlyomat és elestem. Ez volt a kedvenc emlékem apáról. Az, ahogy rám nézett, miután felállított a földről. Örökké emlékezni fogok arra a pillanatra..
- Jade?! - lebegtette előttem karcsú kezeit Amanda. - Mi történt, miért nem eszel?
- Csak elkalandoztak a gondolataim - legyintettem hamis mosollyal, majd nekikezdtem a reggelimnek. Amint bevettem aa számba az első falatot, Amanda elfordult a mosatlan edények felé, és azokkal kezdett foglalkozni.

Elég hamar végeztem a reggelivel, de közben nem nagyn beszélgettem Amandával. Valahogy kellemesebb volt ez a csend. Ő is elvolt a maga kis dolgaival, amiket a konyhában csinált, és én is elvoltam a reggelimmel, ami mellesleg isteni volt. Szóval miután végeztem, felálltam az asztaltól és a mosogató felé vittem a tányért, majd elővettem a szivacsot, annak reményében, hogy leköthetem magamat a mosogatással. Természetesen Amandának más volt a véleménye, ugyanis, amint aa kezembe vettem a szivacsot, mellettem termett és kikapta onnan.
- Te csak ülj le, majd én megcsinálom. - Azt hitte ezzel lerázhat? Ugyan már, még a nénikémmel is veszekedni kezdtem a tányérok elmosogatásáról.
- Én ettem a tányérból, én piszkoltam össze, én is fogom elmosni - álltam ki magam mellett. Amanda csak rosszallóan csóválta a fejét.
- Te vagy itt a vendég, én pedig a házvezetőnő. Majd én elmosogatok.
- Én itt egy kibaszott fogoly vagyok, nem vendég! A veled való beszélgetésen kívül talán a mosogatás lenne az egyetlen dolog, ami lekötné a figyelmem, és nem engedné, hogy a gondolataim elárasszák a fejemet. Mert, hidd el nekem, nem olyan jó, amikor a hátrahagyott családodra gondolsz és arra, hogy éppen mit csinálhatnak, vagy, hogy vajon elfelejtettek-e már. Szóval nagyon szépen kérlek, add vissza a szivacsot, és had sikáljam fényesre ezt a tányért, vagy külömben megőrülök - fakadtam ki hirtelen. Amanda csak állt előttem bambán és egy kis együttérzéssel a szemében. Amint kimondtam dühös szavaimat, azonnal azt kívántam, bárcsak visszaszívhatnám őket. Nem rajta kellett volna levezetnem a feszültségem, de azt hiszem csak rosszkor volt, rossz helyen. Vagy szimplán ő volt az egyetlen, akin levezethettem a feszültségemet. Igen, inkább az utóbbi. - Amanda, énnagyon sajnálom. Nem kellett volna ezeket mondanom neked, csak egyszerűen kirobbant belőlem. Ne haragudj, kérlek. Te vagy az egyetlen, aki meghallgatott, és nem kellett volna így beszélnem veled.
- Jade, - mondta lág hangon. - ne merészelj elnézést kérni. Nem pont azt akartad, hogy valakivel beszélgethess? Tessék, most elmondtad, ami a szívedet nyomja. Nem nagy megkönnyebbülés?
- De, hatalmas teher esett le rólam, de akkor sem.. - mondtam volna tovább, ha hagyja.
- Ne is folytasd. Nem vagyok kíváncsi a bocsánatkérésedre - nevetett fel, mire elmosolyodtam.
- Rendben, befogom - vigyorogtam.Amanda helyeslően bólintott, de amikor megszólalt volna, hatlmas csattanást, majd azt követően egy ordítást hallottunk.
- Hol van a lány? Hol van Jade? - Felkelt az ördög. Éljen.
Amanda a kiabálást meghallva, kétségbeesetten nézett rám, mire gyorsan elhadartam neki:
- Menj ki innen. Ha Craig kérdezi, egy fél órája keltem fel, te csak reggelit csináltál nekem, hozzám sem szóltál. Most pedig menj, én majd kitalálok valamit.
- Köszönöm szépen, Jade Miller - nézett rám, majd egy apró puszit nyomott a homlokomra és ki is rohant a konyhából, én pedig vártam, hogy mikor jön be a helységbe maga az ördög, hogy jól kiosszon. Kívánságom beteljesült, pár percen belül már ketten álltunk a konyhában. Én a mosogatónál, Craig az ajtónál.
- Miért jöttél ki a szobából? - szólalt meg azonnal, szemrehányóan. Lenéztem a földre, nem bírtam állni, szúrós tekintetét.
- Mert már nem voltam álmos, és nem akartalak felkelteni az állandó mocorgásommal - motyogtam, majd csak annyit vettem észre, hogy Craig előttem állt, kezével megragadta az állkapcsomat és maga felé fordított.
- Kibaszottul nézz a szemembe, ha hozzám beszélsz - sziszegte, és minden egyes szóval szorított a fogásán. A mondat végére úgy éreztem, hogy eltört az állkapcsom.
- Ez fáj, Craig. K-kérlek hagyd abba - mondtam halkan, már ahogy meg tudtam szólalni.
- Majd én eldöntöm, hogy mikor hagyom abba - mondta cseppet sem engedve a szorításán. Egyre jobban éreztem, hogy a számat sem tudom mozgatni. Kezei már majdnem a nyakamnál voltak. Egyre jobban bepánikoltam. - Legközelebb addig nem kelsz ki az ágyból, ameddig én azt nem mondtam, világos? - morogta, mire nagy nehezen bólintottam. Mindkét kezével megfogta a vállam és megrángatott. - Azt kérdeztem, világos?
- Igen - szólaltam meg. - Világos.
- Na azért - mondta, majd végre elengedett. - Most, hogy tisztáztunk még egy szabályt, csinálj nekem reggelit.
- Az nem a szolgálók feladata lenne? - kérdeztem értetlenül, mire rácsapott a mellette lévő asztalra.
- Kibaszottul azt mondtam, hogy csinálj reggelit! - üvöltötte. Megugrottam, és már azonnal mentem is a hűtőhöz. - Palacsinta-evő kedvemben vagyok. Palacsintát kérek, és ha lehet ne trükközz vele, a végén még sokat kell várnom a reggelimre - jegyezte meg úgy mellékesen, majd leült az asztalhoz, és elővette a telefonját.
Craig - azon kívül, hogy egy irányításmániás, erőszakos seggfej, - hihetetlenül hangulatember volt, ahogy ezt a mostani szituáció is bizonyította. Az egyik pillanatban még készült megfojtani, a következőben pedig már lazán közli velem, hogy mit kér reggelire. Annyira elkeserítő, hogy már meg sem lepődök a viselkedésén, hisz én is egy hangulatemberrel éltem, bár Harry ezerszer jobb ember, mint Craig. Neki is voltak, illetve vannak zűrös ügyei, de tudja magát kontrolállni. Nem öl alaptalanul, és szeretném azt hinni, hogy amióta én is az élete része vagyok, leállt a gyilkolással, akármennyire is a bandához tartozik ez.

Miután leálltam a Harryn való gondolkodáson, neki is láttam Craig reggelijéhez. Miközben a palacsintatésztát kevertem ki, Amanda bejött a konyhába, őszintén, fogalmam sincs miért. Craignek azt mondta, hogy csak itt felejtett egy bizonyos edényt, amit hétvégén hazavisz. Ahogy kimondta, hogy hétvége, elgondolkodtam, hogy vajon milyen nap van. Szerdára vagy csütörtökre tippeltem, de TV és magazinok teljes hiányában sosem lehettem benne biztos.
Amint Amanda elmondta hirtelen megjelenése okát, Craig szabad utat adott neki, vagyis megkereshette az elveszett edényt. Valahogy sántított ez a történet, mert azon nyomban beállt mellém, minthogyha a mosogatónál keresné a tárgyat.
- Mi történt? Hallottam a kiabálást - suttogva tette fel a kérdést, de olyan halkan, hogy nem voltam benne biztos, hogy jól hallom.
- Csak megszegtem egy szabályt, semmi több - válaszoltam suttogva, előre felé nézve, nehogy Craignek feltűnjön, hogy kommunikálunk. Azért nem kezdtem bele a mesélébe, mert 1) nem lehet tudni, hogy Craig mikor néz felénk, és 2) nem akartam, hogy Amanda megtudja a foltokat az arcomnál, amik holnapra valószínűleg látszódni fognak.
- Biztos vagy benne, hogy minden rendben? - kérdezte, de mielőtt válaszolhattam volna, Craig félbeszakított minket. Megdermedtem hangjára, egy pillanatra azt hittem lebukunk.
- Amanda, megtalálta, amiért jött? - Az említett csak elvett egy kezébe akadó edényt, majd keserűen mosolyogva megfordult a főnöke felé.
- Igen, uram, megtaláltam. - Craig szigorúan bólintott. Amanda nyilván értette a célzást, mert azonnal ki is ment a helyiségből, de az ajtóban még egy utolsó pillantást vetett rám. Elmosolyodtam, nem akartam feltartani.

Amanda távozása után megint csend lett a konyhában. A lehető leggyorsabban elkészítettem Craig reggelijét, elővettem hozzá a lekvárt és a mogyorókrémet, majd tálaltam. Craig végre elrakta a telefonját, és figyelte, ahogy szedek a tányérjára egy lekváros palacsintát.
- Magadnak is szedhetsz - intett felém, mire én már majdnem kimondtam, hogy "nem, köszönöm, már ettem", de végül észhez tértem, és inkább keserű mosollyal vettem egy mogyorókrémes palacsintát.
Elkezdtünk enni, alig telt el 2 perc, mire megszólalt, a számomra legmeglepőbb mondattal:
- Szeretnék veled Edről beszélni. - Nem kellett kétszer mondania, hogy rájöjjek melyik Edre gondolt. Igazából nem nagyon értettem ezt a nagy 'rajongást' körülötte. Amióta találkoztam a sikátornál Eddel, egyre többször hallom a nevét.
- Igen?!
- Van egy olyan sejtésem, hogyha megkérdezném, hogy mi a közös benne, és Harryben, nem tudnád a választ. - Szemöldökráncolva néztem rá.
- Fogalmam sincs mit akarsz ebből kihozni, de.. - mondtam, mire félbeszakított.
- Harry Ed. Az a közös bennük, hogy ők egy személy.
Na ez volt az a pillanat, amikor lesokkolódtam. A reggeli alig akart lemenni a torkomon, a villa, amivel ettem a palacsintát pedig kiesett a kezemből. Ez képtelenség.

- Na, kisszívem, szerintem egy érdekes beszélgetésnek nézünk elébe - vigyorgott rám elégedetten, majd felkönyökölt az asztalra.

3 megjegyzés:

  1. Neeee pont a legjobbkor fejezed be mindig:'DD nagyon jó lett!!❤ siess a következővel:)

    VálaszTörlés
  2. whaat? hogy lehet ezt ennyiben hagyni?? most idegeskedhetek azon hogy mi fog meg kiderulnii!! egyebkent imadom ezt a blogot❤ ket napja talaltam ra es mar ki is olvastam:) nagyon varom a koviit:) ❤ puszi:*

    VálaszTörlés
  3. Ajjjjj miért itt kell abbahagyni???? Annyira imádom ahogy írsz! Már vagy ötször újraolvastam az egész történetet! Egyszerűen imádom!!!! Nagyon várom az új részt, siessetek vele! Pusziii
    Csak Kiscsaj<3

    VálaszTörlés