2015. június 19., péntek

2. Season // 24. Chapter

Sziasztok!
Meghoztuk a nyári szünet első részét. Meg sem mondom mennyit késtünk vele..
Reméljük mindenkinek úgy sikerült ez az év, ahogy szerette volna, és hogy ti is annyira vártátok a nyarat, mint mi.
Jó hír, hogy a következő fejezeteket elkezdtük előre megírni, így várhatóan mindig lesz mit olvasnotok, még ha nyaralni megyünk is. Hosszabb időre Esztit várhatóan júliusban kell hanyagolnotok, engem pedig augusztus közepén és majd szeptember végén.
A részről annyit, hogy aki nem értett valamit az első évad 8-9. illetve a második évad 11. fejezetében, az most itt választ kap majd viszonylag sok mindenre. Nem lett túl hosszú, mert fogalmunk sem volt, hogy mit tömörítsünk még bele, így inkább, hogy ne legyen túl sok új dolog, most csak ennyit írtam.
Reméljük tetszeni fog, és a hosszú szünet után kedvet kaptok tőle a kommenteléshez.
Jó olvasást.
B.




Jade szemszöge

Másfél hete lakom a villában Craiggel és a beosztottjaival. Viszonylag megszoktam az itt létet, és a tőlem telhető legjobban igyekszem tartani magam az idióta szabályokhoz, de sosem voltam egy szófogadó ember.. Amanda és én a lehető legtöbb időt töltjük együtt, és a titkos beszélgetéseinket már tökéletesre fejlesztettük. Sokat mesél a lányáról, és a közelgő esküvőjéről, amit és mindig szívesen hallgatok. A boldogság, ami akkor árad a szavaiból, szinte átragad rám, ezzel mindig kicsit megkönnyítve a napok múlását.
Hiába az eltelt idő, képtelen vagyok kiverni a fejemből a múltheti beszélgetést Harryvel kapcsolatban. Nem tudtam miért nem beszélt nekem erről, vagy miért nem vallott be mindent abban a pillanatban. Mégsem tehettem meg, hogy haragszom rá. Többször is megmutatta mekkora áldozatot képes hozni értem, és akkor este sem hazudtolta meg önmagát. Ó, ha tudtam volna...
Végre érkezett egy új ember, akivel beszélhettem. Így az Amanda mellé kaptam valakit, akivel nem kellett halálos csendben kommunikálni, ha voltak körülöttünk mások. Ő volt az egyetlen, aki engedélyezett...és persze Craig, de vele mire megyek? A lehető legjobban próbálom kerülni, nem még hogy leüljek vele kérdezz-feleleket játszani. Eleanorról és a fiúkról továbbra sem tudtam semmit. Nem tudtam hol vannak, jól vannak-e, vagy keresnek-e. Csak reménykedni tudtam hogy hamarosan velük lehetek, bármennyire tűnt ez egyre lehetetlenebbnek. Craig mindenre gondolt. Tényleg mindenre.
- Összepakoltad a cuccaidat? - nyitott be a szobába Zayn. Mert ő volt az új ember. Mikor a csarnokban voltam a fiúkkal, ő már akkor sem volt velük, azóta viszont tudom, hogy miért nem, emiatt pedig borzasztóan haragszom rá. Ő is tudja, hogy gyűlölöm, de a legkevésbé sem érdekli. Megtehette, hogy ne érdekelje.
Szemben állt velem, a lehető legkevesebb érdeklődést mutatva irányomba. Craig reggel közölte, hogy ma este elhagyjuk ezt a házat, ezért kellett összepakolnom. Minden ruhám ami volt, azokat Amanda vette Craig kérésére...parancsára az első nap, mikor ide kerültem. Szép darabok voltak. Egyszerűek, de pont így jók.
- Igen - feleltem.
- Remek. Mehetünk akkor. - Félreállt az ajtóból maga elé engedve. a vállamra vettem a sporttáskát a ruhákkal, és elindultam a bejárat felé. - Ilyen tempóban sosem érünk oda - morgott mögöttem, mire megforgattam a szemeim és gyorsabban szedtem a lábaimat lefelé a lépcsőn.

***

- Hátba szúrtad Harryt - mondtam ki egyszerűen miközben az edényeket mosogattam. Az új helyen személyzet hiányában nekem kellett minden ilyen munkát végezni, de Craig szerint ez csak átmeneti állapot. Nem szeretné a megterhelni a "kis hercegnőjét". Undorodtam attól, hogy így hívott.
Elment itthonról, így egyedül maradtam Zayn-nel, aki a hátam mögött ült a pultnál. Minden lépésemet figyelte, követett, akárcsak egy árnyék.
- Nem cselekszel helyesen.
- Ő az, akivel a gondok vannak, Jade. Szerinted miért fordult ellene hirtelen mindenki? - Megfordulva láttam, hogy milyen lekezelően figyel, mintha egy darab rongy lennék.
- Egyáltalán nincs igazad. Te is ott voltál vele, segítettél neki, pontosan tudod, hogy magadat is átvered ezzel. - A hangom úgy emeltem egyre feljebb, ahogy egyre inkább ideges kezdtem lenni.
- Fogalmad sincs miről beszélsz. Olyan naiv vagy, hogy inkább nem is pazarolom tovább rád az időmet - nevetett.
- Lehet hogy naivnak tartasz, de te meg egy gyáva ember vagy, és alig várom hogy Harry ideérjen, és végignézhessem a felesleges könyörgéseidet mielőtt meghalsz a nappali közepén - mondtam és ahogy tudtam, olyan gyorsan szedtem a lábaimat a szobám felé. Kivételesen örültem az emelet hiányának, így ugyanis gyorsabban magamra zárhattam az ajtót. Végre külön aludhattam Craig-től, de valószínűleg csak azért, mert a helyiségben nem volt ablak, amin keresztül megszökhettem volna.

Pár pillanat múlva hallottam ahogy Zayn káromkodik, majd elsétál, én pedig megkönnyebbülve ültem le az ágy szélére. A térdeimre támaszkodva hajoltam előre, az arcomat a kezeimbe temetve. Azt hiszem ez volt az a pillanat, mikor az eddig visszatartott érzelmeim a felszínre buktak, én pedig halk sírásba kezdtem.
Hiányzott Harry, hiányoztak a srácok, a családom, és még apám is. Vajon én is hiányzom nekik? Mi van, ha Harrynek baja esett? Vagy ha megunta hogy állandóan utánam rohangál? Jól van? Keres engem egyáltalán, vagy inkább a saját gondjaival foglalkozik? Eszembe jutott Michael, ahogy láttam a földön fekve a saját vérében. Én az életemet köszönhettem neki, és mégis ez történt. Szerettem volna újra látni Lou-t, Tomot, és a kis Luxot, Harryt és a többi fiút, Eleanort, de nem tudtam fogom-e valaha.
Mikor úgy éreztem, hogy egy kicsit megnyugodtam, felkeltem, hogy kimenjek egy pohár vízért. A szobámból jövő fény okozta félhomályban halkan sétáltam el a konyháig. Vettem le magamnak egy poharat, amit aztán teletöltöttem ásványvízzel. A pultra támaszkodva bámultam ki az ablakon át az utcára.
- Hát te? - Megugrottam a hirtelen hangra. Nem hallottam, hogy bárki bejött volna utánam.
- Csak szomjas vagyok - fordultam lassan Craig felé, aki ezek szerint időközben hazaért.
- Mi a baj? - kérdezte.
- Tessék?
- Sírtál. Mi a bajod? - ismételte el. A hangsúlya nem volt kedves, inkább olyan "essünk túl ezen gyorsan" stílusú.
- Semmi - vágtam rá ahogy megláttam mögötte Zaynt. Craig egy bólintással letudta a dolgot, és utamra engedett. Egyenesen Zayn szemeibe nézve sétáltam el mellettük. Tudta ő is, hogy egy pillanat alatt bajba keverhettem volna a "nagyfőnöknél", de nem tettem, ezért pedig hálásnak kell lennie.
- Szükségem lenne új ruhákra - fordultam vissza félúton a szobám felé.
- Majd reggel elküldök valakit, és estére már a szekrényedben lesznek - legyintett.
- Jobban szeretnék én magam elmenni, és kiválasztani ami nekem kell - mondtam farkasszemet nézve vele. Tudtam, hogy mindenképpen ki kell jutnom az emberek közé, mert bele fogok őrülni a bezártságba. Craig végül beadta a derekát, én pedig elégedetten vonultam be a szobámba. Zuhanyozni már nem volt erőm, és féltem hogy attól csak éberebb leszek, nekem pedig nem volt másra szükségem, csak két hét után egy éjszakára, amit a lehető legnyugodtabban végigaludhatok, egyedül.

- Boldog karácsonyt kincsem! - A rövid hajú férfi lehajolt a kisgyerekhez, majd az karjába kapta, és nevetve pördült meg vele. - Na, kibontod az ajándékaidat? - kérdezte tőle. A válasz egyértelmű igen volt, így óvatosan visszaengedte a kislányt a talajra, aki már szaladt is a fa alá, és nekilátott a csomagoló letépésének az első ajándékról. A férfi mellém ült, és átkarolt. Mosolyogva csókolt homlokon, majd közösen kezdtük nézni a kislány vidámabbnál vidámabb reakcióit. 
Felálltam, és kinéztem az ablakon. Szinte szakadt a hó odakint, és láttam, ahogy a szomszéd gyerekek hógolyóznak, és egymást kergetik.
Hirtelen csend lett mögöttem, mire megfordultam. A sötét hajú lány még mindig az ajándékaival küzdött, a férfi pedig hátravetett fejjel nevetett. Mégsem hallottam a hangjukat. Odasiettem hozzájuk, és megszólítottam őket, de mintha nem is láttak volna. Kiabálni kezdtem, és sírni, de nem történt semmi. A férfi felállt a kanapéról, és felém indult, de ahelyett, hogy megállt volna előttem, tovább sétált, és rájöttem, hogy számukra már nem létezem.

Hirtelen ébredtem fel, nem tudtam mennyi lehetett az idő. Az álmom élénken élt a fejemben. Szinte éreztem, ahogy a férfi átsétált rajtam, mintha nem lennék más, csak köd. Megborzongtam a gondolatra, és ahelyett, hogy ezen rágódtam volna tovább, felültem és vettem pár mély levegőt.
- Hé, jól vagy? - nyílt ki az ajtóm. Beletellett pár pillanatba, mire rájöttem, hogy Zayn volt az.
- Persze... Igen - mondtam összehúzott szemöldökkel.
- Hallottam, hogy kiabálsz. - Belépett, az ajtót becsukva maga mögött. Az ágyam feletti olvasó lámpát felkapcsoltam, hogy lássunk.
- Csak egy rossz álom - mondtam. - Mennyi az idő?
- Pár perccel múlt 3. - Bólintottam jelezve, hogy megértettem.
- Remek - sóhajtottam.
- Mit álmodtál?
- Nem szeretnék róla beszélni. Te miért vagy ébren? - kérdeztem vissza.
- Mert felébresztettél - mondta.
- Sajnálom, de akkor nem vagy valami jó alvó - vontam fel a szemöldökömet.
- Vagy te kiabálsz hangosan álmodban - nevetett. Meglepett, hogy hirtelen ennyit változott a viselkedése.
- Nem ülsz le? - kérdeztem odébb csúszva a picike ágyon. Megrántotta a vállát, majd lassan odasétált mellém, és helyet foglalt.
- Én...Umm... Csak meg szeretném köszönni, hogy nem mondtál el neki semmit. - Nem nézett rám.
- Nem volt mit mondanom.
- Te is tudod, hogy képtelen elviselni, ha nem nyalják ki a seggedet minden szóval - fordult felém. Bólintottam.
- Miért vagy itt? - kérdeztem hirtelen.
- Már mondtam, hogy....
- Úgy értem miért nem vagy Harryvel? - Megforgatta a szemeit a kérdésre.
- Mi csak... Én és Harry nem látjuk a dolgokat ugyanúgy. Ő nem jó ember, Jade. Én is későn jöttem rá - sóhajtott.
- Miért mondod mindig ezt? Ő nem ártott senkinek - néztem rá. Elhúzta a száját.
- Nem szokása téged beavatni a dolgaiba, igazam van? - kérdezte hátradőlve a könyökeire.
- Igen - motyogtam. Egyrészt mert szégyelltem, másrészt mert vártam, hogy folytassa.
- Van egyáltalán bármi fogalmad arról, hogy mit csinál? Kikkel beszél telefonon, vagy hová megy az éjszaka kellős közepén? - Válaszul megráztam a fejemet.
- Nem mondd ilyeneket - hajtottam le a fejemet. Borzasztóan éreztem magam.
- Mikor még kisebb voltam, úgy 10-12 éves, hallottam az embereket összesúgni az utcán. Bandákról beszéltek, és féltek. Elhatároztam, hogy én nem leszek ilyen. Másfél évvel ezelőtt lettem tagja annak a csapatnak, aminek most Ő a feje. Nem csináltunk semmit, nem öltem embert, nem erőszakoltam meg lányokat, és nem gyújtottam fel házakat. Mindenki nyugton volt, amíg a hős lovagod be nem tette a lábát a városba, Louis invitálására. Kis srác volt még, szart sem tudott az életről, de hamar belejött a dologba. Velünk kezdett lógni, mert senkit sem ismert csak engem és Louis-t. Csatlakozni akart, hát mi elintéztük neki. Fél év múlva megkapta London egyik kerületét, egy év múlva pedig egyetlen "nagy ember" sem maradt. Gondolom kitaláltad miért - fejezte be a mesélést.
A szám tátva maradt, és kiszáradt. Csak bámultam magam elé, és nem hittem el amit hallok.
- Hazudsz - mondtam halkan.
- Miért tenném? - fordult felém ismét. - Attól nekem nem lesz jobb.
- Én....Ő... Ő sosem bántott engem - érveltem. Gyengén.
- Ezt egy szóval sem mondtam - mondta ahogy felállt az ágyról.

4 megjegyzés:

  1. Úristen! Harry de gonosz :( Szegény Jade! Kövit!

    VálaszTörlés
  2. Imádom!!!! Imádom az egész történetet és imádom ahogy írtok!! Siessetek a kövivel, már nagyon várom!!!
    Sok szeretettel: Csak kiscsaj ❤❤

    VálaszTörlés
  3. ZAAAAAYN:( ugy elhagyta a bandat mint a valosagban:DD direkt? Xd imadom.imadom.imadom. gyorsan hozzatok a kovetkezot mar mind nagyon varjuk!:) remelem Jade kiszabadul: /❤

    VálaszTörlés
  4. Ez a rész is fantasztikusan jó lett!!:) mikor siessetek a kövivel már várjuk:)❤❤❤

    VálaszTörlés