2016. május 14., szombat

2. Season // 28. Chapter

Végre, itt vagyunk! 
Remélem nem utáltok minket nagyon.. ha mégis, akkor kárpótlásul itt ez a kis fejezet.. remélem tetszik, hisz elég sokat ültünk rajta. 

Millió csók !

Eszter.x




Jade szemszöge:

Aznap este, mikor Craig már elaludt, vagyis kétlem, hogy aludt volna, inkább az irodájában dolgozott valamin, gondoltam egyet és lementem a konyhába. Terhességem miatt nagyon sokat eszek és mivel Amanda nincs velem, hogy isteni muffinokat és tortákat készítsen nekem, ezért magamtól kell valamit összekutyulnom. Úgy döntöttem, mivel Craig egy ideig még nem teszi ki a lábát az irodájából, hogy csinálok magamnak palacsintát. Azt még történetesen meg tudtam csinálni.

Előszedtem minden lehetséges kelléket, majd nekikezdtem a sütésnek. Egyébként imádtam a konyhában dolgozni, imádtam a főzést és a sütést is. Legtöbben inkább maradnak a főzésnél, az valamivel tényleg egyszerűbb, mint mondjuk sütni valamit. Apuval nőttem fel, ezért kicsit furcsán hangzik, amikor mondom, hogy ő tanított meg mindenre, köztük a sütés-főzésre is. Apukám fantasztikus szakács volt, mindent fantasztikusan csinált. Kicsit nosztalgiázni szoktam, ha nekivetemedek valami étel készítésének, így eszembe szoktak jutni a közös emlékeim vele. A konyha volt az a hely, ahol a legtöbb időt töltöttük együtt és ahol a legtöbbet nevettünk. Imádtam a közös programjainkat apával, de sajnos ahogy idősebb lettem, egyre kevesebbet volt velem. Persze nem bántam annyira, mert így több időt tölthettem az iskolatársaimmal. Apa dolgozott, én suliba jártam, otthon rendeztem mindent és a barátaimmal lógtam. Sajnos, mire hazaért, már nagyon fáradt volt ezért legtöbbször azonnal a nappaliba ment, és egy üveg sör mellett nézte az esti meccset. Volt, amikor csatlakoztam is hozzá, de volt amikor inkább egyedül hagytam és felmentem a szobámba olvasni.

Ahogy megalkottam a tésztát, felraktam a serpenyőt a tűzhelyre, hogy felforrósodjon. Miközben vártam, lecsúsztattam a kezem a már igen gömbölyödő pocakomra. Eleinte tényleg megrémített a gondolata annak, hogy anya leszek, hiszen nem gondoltam volna, hogy jól fel tudnám nevelni a picit, mivel én is anya nélkül nőttem fel. Bevallom, még most is félek picit, de rájöttem, hogy nekem ez a baba az életem. Mindent megteszek, hogy ne olyan élete legyen, mint amilyen nekem volt.

Amikor a serpenyő eléggé felforrósodott, beleöntöttem az első adagot. Nem tudom hogy, de miközben dobálgattam meg fordítgattam a palacsintát, kicsit elfeledkeztem a körülöttem zajló kavalkádról. Észre se vettem, milyen gyorsan kész lettem a késői vacsorámmal. Elővettem egy tányért, amire ráraktam a palacsintákat, majd kivettem a Nutellát és valamilyen lekvárt, majd szépen elkezdtem őket kenegetni.

Sajnos elég hamar befaltam a készített ételt, így mire észrevettem, már csak a kifojt Nutellát nyalogattam le a tányérról. Gusztustalan, tudom.

- Mit csinálsz itt ilyen későn? - kérdezte egy hang a konyhaajtóból. Ijedtemben megugrottam, de természetesen tudtam ki áll ott.
- Megéheztem. - Felálltam és kitettem a mosogatóba a koszos edényt. Basszus, lassan mosogatni is kéne, tele van mind a két mosogató. Nem értem Craig miért nem tud beszereltetni egy mosogatógépet.
- Jade? - rántott ki Craig a gondolataim közül. Kérdőn néztem rá.
- Mi az?
- Kicsit elbambultál, azt hittem rosszul leszel - vonta meg a vállát hanyagul. Persze, egy cseppnyi érzelem nem volt a hangjában.
- Ha az is történt volna, miért érdekelne? - kérdeztem ugyanolyan hangsúllyal, mint ő, miközben nekidőltem a konyhapultnak. Nem akartam az ajtő felé menni, ameddig ő ott volt.
- Azért, mert én nem ugrállak körbe és nem figyelek minden egyes mozdulatodra, mint a kis pincsikutyád, Harry Styles, az nem azt jelenti, hogy nem is hat meg, hogy mi történik veled.
- Miért kell mindig szóba hoznod őt? - csaptam a combomra hitetlenségemben. Craig egyre feszültebbnek tűnt.
- Mert remélem, hogy minden egyes alkalommal, amikor szóba hozom őt, rátérhetünk arra a témára is, hogy miért hogyan és mikor tette tönkre az életedet - morogta. Tágranyílt szemekkel néztem rá.
- Hogy mondtad? - Nem értettem mire akar kilyukadni.
- Szerintem tökéletesen értetted, amit mondtam - gyúnyolódott. Na, ebből kurvára elég.
- Hogy merészeled a szádra venni őt? Hogy merészelsz arról beszélni, hogy mennyire tönkretette az életemet, amikor itt állok a te konyhádban, fogvatartva? Egyáltalán, hogy van bőr a pofádon szidni azt az embert, akit a világon a legjobban szeretek? - kiabáltam. - Ja várj, tudom. Úgy, hogy te lófaszt sem tudsz a szerelemről, mert soha senki sem szeretett, mert egy szívtelen, undorító és... - Félbe lettem szakítva.
- Még egyszer fel ne merd emelni a hangodat velem szemben, vagy esküszöm az Istenemre, hogy a szart is kiverem belőled, nem hogy azt a gyereket! - üvöltötte az arcomba, miközben kézfeje a nyakamra volt szorítva. Éreztem, hogy minden egyes szóval erősebben szorít, így a végére már alig tudtam levegőt venni. Egyre jobban éreztem, hogy a fejem kezd szédelegni és, hogy sűrgősen szükségem lesz egy kis oxigénre.

És egyszer csak vége lett..

***
Harry szemszöge:
Tillicourtly.
Ott vannak. Ott kell, hogy legyenek.
Liam minden adatot megszerzett a telefonról; utca, házszám, minden. Megnéztük a térképen, nem volt messze Londontól, de nem is volt közel. Ha a mi tempónkban haladunk, akkor 2, 2 és fél óra. Négy csoportra bontottuk magunkat, Louis, Liam, Niall és én voltunk az utolsóban. Már mi is úton voltunk. Mindjárt ott vagyok érted Jade.
- Haver, nyugalom. Megtaláljuk őket - mondta nekem Louis, miután egy jó ideig csak néma csendben ültem mellette.
- Tudom.. Tudom. De minden annyira egyszerűnek tűnik. Jade felhív, lenyomozzuk a telefont, amit még mindig nem dobott el és állt tovább, majd odamegyünk és kihozzuk őket. Ez az egész zavaros.
- Nem szereznéd vissza őt bármi áron? - kérdezte a vezető ülésről Liam, miközben a visszapillantó tükörből figyelte a reakciómat.
- Ember, dehogynem - sóhajtottam, majd előrehajoltam, miközben a térdemre támaszkodtam. - Annyira hiányzik.
- Úgy, hogy Louisnak is hiányzik El - mondta Niall, kipillantva az ablakon. Az említett nem mondott semmit, csak csendben ült és elmosolyodott. - Visszaszerezzük őket, Harry.
- Honnan  tudjuk, hogy mi van ott? Honnan tudjuk, hogy nem számítanak ránk? - folyton csak ezek a kérdések jártak a fejemben és fel is tettem őket hangosan.
- Nem tudjuk - vonta meg a vállát Liam. - De azt igen, hogy minden emberünk, aki útnak indult ma, azt tűzte ki fő céljának, hogy Eleanort és Jadet épségben kihozzák abból a házból, vagy bárhonnan, ahol vannak. Bármi. Áron.
Végül Liam szavai lenyugtattak egy kicsit. De ez nem maradt így sokáig, hisz az autópálya mellett megláttuk az első táblát, ami megmutatta nekünk, hogy milyen messze van még Tillicoultry.
***
Jade szemszöge:
Sötétség.
Hangok.
Mozgás.
Hurcolnak.
Elvisznek.
Kivisznek innen.
Megmentenek!
Ám hamar csalódnom kellett.
Amint kinyitottam a szemem, rájöttem mi is történt. Elájultam. És nem megmentettek, hanem fogták az eszméletlen testem, megkötöztek egy széken a hatalmas sötétség szobájában. Igen, így neveztem el, ugyanis az orrom hegyéig se láttam el. És ez megrémített.
- Hahó! - kiáltottam egyet, remélve, hogy valaki meghall. - Valaki? Kérem, segítsenek!
És akkor megszólalt valaki a sötétben.
- Édesem, nem kell kiabálni. A vendégeink hamarosan itt lesznek.
Craig. Ez az ő hangja. Dühös lettem. Nagyon dühös.
- Te gyáva féreg, ne a sötétségben bujkálj, gyere elő. Gyere ide, hogy arcon köphesselek - üvöltöttem, szinte sikítottam a szavakat. Rángatóztam a székben, de a kezeim is, és a lábaim is jó szorosan le voltak kötözve. Minden egyes mozdulattal a kötelek egyre csak szorítottak, és felsértették a kezemet, de egyszerűen nem éreztem mást, csak a hajlamot arra, hogy megöljem Craiget.
- Ahogy óhajtod, szerelmem.

Hirtelen felkapcsolódtak a lámpák. Az összes. Azt kívántam bárcsak a sötétben maradtunk volna. Miután viszonylag megszoktam a hirtelen világosságot, próbáltam szemügyre venni hol vagyunk. Egy raktárhelyiségnek mondanám. Egy nagy raktárhelyiség.
- Komolyan azt hiszed, hogy Harry és a többiek nem tudnak legyőzni téged? - kuncogtam halkan. Bár homályosan láttam a helyet, de egy dolog tiszta volt. Craig egyedül volt.
- Alábecsülsz, Jade - nevetett fel Craig. Majd felfelé mutatott. - Csak nézz fel.
És én megtettem.
Fegyveresek tömkelege célzott jelenleg.. Rám.
Mielőtt bármit is mondhattam volna, Craig ismét megszólalt.
- És van egy nagyon aranyos kis segítőm is - mosolyodott el, de egy cseppnyi boldogság nélkül.

Valaki megmozdult mögötte. Craig hahotázva alrébb állt, hogy teljes alakos képet kapjak a segítőjéről. Megláttam a körvonalát.. Hosszú lábak, karcsú alak.. És egyre közelebb jött. Lassacskán ki tudtam venni az arca körvonalait, majd megláttam teljes egészében...
- Eleanor?! - suttogtam. Teljes valójában állt előttem. Arca beesett volt, szemei nem csillogtak. Engem nézett, de közben mégsem. Mintha átnézett volna rajtam.
- Helló, Jade - mondta. Ez a hang.. Ez a hang nem az övé! Ő nem Eleanor! Eleanornak csilingelő, vidámságot árasztó hangja van.. De ez a hang.. Ez veszélyes volt. Gunyoros.
- Mit tettél vele? MIT TETTÉL ELEANORRAL? - ordítottam Craignek, és újból elkezdtem rángatózni. Craig Eleanorra nézett, bólintott, majd Eleanor elindult az én irányomba. - Eleanor, istenem, annyira aggódtam érted. Hol voltál? - Egyre közelebb jött, és azt hittem azért, hogy elmagyarázza mi történt, de helyette megpofozott.. Kibaszottul megpofozott.
- Mi a fene, El... - motyogtam, miközben igyekeztem nem az égető érzésre gondolni az arcomon. Nem tudom honnan van ekkora ereje, de a fejem is elfordult az ütés hatására. - Most már valaki tényleg árulja el mi történt a legjobb barátnőmmel!

Nevetés hallatszott. Craig és Eleanor egyszerre kezdtek el nevetni. Rajtam.
- Legjobb barátnő? Ugyan már. - Ez Eleanor volt. És fájt.
- Mindketten a játékai voltatok két maffiózónak. Elhitették veletek, hogy szeretnek titeket, közben csak kihasználtak benneteket - mosolygott Craig, miközben fel s alá járkált. - Csak az a különbség, hogy Eleanor hamarabb rájött erre, te pedig nem.
- Hazudsz! Egy kibaszott hazug vagy - mondtam Craignek, majd Eleanorra néztem. - El, könyörgöm, nehogy elhidd ezt. Harry és Louis szeretnek minket. Eljönnek értünk. Érzem. Még Harryvel is beszéltem! - tekintetemben lehetett látni a könyörgést és a félelmet, ezzel tisztában voltam. De az, hogy egy pillanatra is, de láttam Eleanor szemében a reményt, nekem is reményt adott.
- Craig nem mondta, hogy beszéltél vele. - Az a remény bennem meg is halt, amint megláttam az ismét kemény tekintetét. - Te hazudsz, Jade Miller.
- Eleanor ez nem te vagy! - mondtam kétségbeesve.
- De, én mindig is ilyen voltam. Louis Tomlinson volt az, aki megváltoztatott. Olyanná váltam, amilyenné formázott. Olyanná, aki mindent megad neki. Aki teljesíti a parancsait. Csak egy eszköz voltam, hogy bebizonyítsa a te szánalmas Harrydnek, hogy képes uralkodni az emberek felett, hogy tagja lehet egy ilyen bandának - mondta teljes bizonysággal El. Képtelen voltam felfogni, hogy így gondolja. Nem, ő nem így gondolja. Ezeket csak Craig beszélte bele. Koncentrálnom kell.
- Eleanor, kérlek szépen, könyörgöm neked! Nézz körbe - mondtam halkan, könnyes szemekkel. - Nézz körbe és mondd meg nekem, hogy így kit gondolsz rossznak és manipulatívnak.
- Ők megvédenek minket a... - kezdte volna mondani, de fejrázással félbeszakítottam.
- Ezek nem a te szavaid. Ezek holmi kitalációk, amiket Craig mondott neked. Átmosta az agyadat. Elhitette veled, hogy Louis nem szeret, de ez hazugság - csak mondtam és mondtam. - Amikor beszéltem Harryvel, pár nappal ezelőtt, megkérdeztem hogy van Louis.
Direkt álltam meg. Megálltam, hogy nézzem a reakcióját. És az valami hihetetlenül megkönnyebbült érzést árasztott el bennem. Eleanor visszakérdezett. Érdekelte, hogy mit mondott.
- És? Hogy volt? - kérdezte halkan, de annyira halkan, hogy szerintem senki sem hallotta meg, kivéve engem. Ó, de én tisztán hallottam.
- Louis összetört, El - néztem a szemébe keményen. Szemei könnybe lábadtak.
- E-ez nem lehet i-igaz. Ő.. Ő nem szeret engem - hajtogatta folyamatosan.
- Louis szeret téged. Louis szeret. Úgy, ahogy Harry is szeret engem és a kisbabánkat.
- Kisbaba? - nézett El értetlenül.
- Termes vagyok, Eleanor - mosolyodtam el halványan. Eleanor szemei elkerekedtek.
- Én nem tudtam - motyogta, mire biccentettem.
- Tudom, El, ezért is kérlek, hogy figyelj rám - hajoltam egy kicsit előrébb. - El fognak jönni értünk. Harry és Louis. Eljönnek értünk és elvisznek minket erről a szartelepről. Messze ettől a, - néztem hirtelen Craigre, aki egy ideje figyelt minket. - szörnyetegtől.

Taps hallattszódott. Craig tapsolni kezdett.
- Ez fantasztikus előadás volt, Jade drágám - nevetett ki, majd intett a kezével Eleanor felé. - Gyere ide vissza, mellém.
Eleanor egy pillanatig hezitált. És ezt Craig is látta. És ez ne volt jó.
- Menj - suttogtam olyan halkan, amennyire csak tudtam. A számat is alig nyitottam ki. - Csak csináld amit mondd.
- Sajnálom - suttogta vissza, majd vett egy mély levegőt és elfogadta Craig felé nyújtott kezét, amit az illető örömmel fogadott.
- Nos, - nézett rám Craig. - az Ön ideje lejárt, Miss Miller.
- Mi? - szólt közbe Eleanor kétségbeesetten. - Erről nem volt szó, azt mondtad kell neked a...
- Igen, Eleanor, azt mondtam - szólt erélyesen, mire a lány félrenézett. - De úgy érzem kiérdemelt egy kis büntetést.
- Craig...
- Eleanor, édes, maradj csöndben és add ide a kést - nyújtotta ki érte a kezét Craig, hátra se nézve. Azzal volt elfoglalva, hogy tanulmányozza az arcomat. A félelmemet akarta. És azt hiszem meg is kapta. Mert féltem. De nem is a saját életemet féltettem.. Hanem a kisbabámét. Tudom, hogy bármi is történik velem, az kihatással lesz rá is. És ő nem érdemli ezt.
- Craig, kérlek - szólaltam meg halkan, mikor ő a kezében tartotta a kést. - A kisbabám.
- Csak nem félsz? - nevetett fel. Most nem próbáltam visszavágni, gúnyolódni. Most tudtam, hogy nincs helye ennek.
- Nem magamat féltem  - feleltem ránézve. - Annyira kétségbeesetten be akarod bizonyítani önmagadnak, hogy jó vezér vagy, hogy képes lennél egy ártatlan gyermeket megölni?
- Nem bizonygatás céljából teszem amit teszek, édesem - mosolygott, de hányingerem lett tőle.
- Akkor mondd el az okát, mert Isten a tanúm rá, de nem értem, Craig.
- Lejárt az időd. Nincs szükségem többet rád - forgatta a kést a kezeiben.
- Engem megölhetsz, Craig.. - mondtam. - De a kisbabámhoz hozzá nem nyúlsz, vagy megkeserülöd. Istenemre esküszöm, hogy egy élő pokollá teszem az életed, ha bármi baja esik a gyerekemnek.

Erre felnevetett. Felnevetett ez az őrült pszichopata.

- Oh, még ilyenkor is milyen harcias vagy - kuncogott és a hátam mögé sétált.. És akkor megéreztem a hideg fém érintését a torkomnál. Egyik kezével hátrahúzta egy kicsit a fejemet a hajamnál fogva, amiért felszisszentem, míg a másik kezében a kés volt... a torkomnál. - Nem tanultad már meg, hogy mikor fogd be a csinos kis szádat?
- Mocskos szemétláda, ha a lányomnak baja esik.. - sziszegtem az összeszorított fogaim közül mérgesen.
- Tehát lány? Mily kár érte - mondta érdektelenül. - Biztos olyan gyönyörű lett volna, mint te..
Mielőtt még bármit is mondhattam volna, az épület hatalmas ajtaját betörték és emberek százai szaladtak be, fegyverekkel.

Itt vannak.

Megmentenek minket.

Fejem pozíciója miatt nehezen láttam az emberek arcát, de egy ember tökéletesen kiemelkedett az összes körül. Hosszabb lett a haja, istenem.

Szemeim könnybe lábadtak az örömtől és a megkönnyebbüléstől, de akkor megéreztem, hogy Craig erősebben szorít magához, és.. erősebben szorítja a kést a nyakamhoz.

- Azt javaslom tűnj a csajom közeléből, ha nem akarod, hogy szarrá lőjem a fejedet.

2015. december 30., szerda

2. Season // 27. Chapter

Üdvözlet minden kedves idetévedtnek!

Tudom-tudom, elég furcsa, hogy újra aktívkodunk ezen a blogon, de azt hiszem már ideje volt. Egyszerűen elmondhatatlanul sajnáljuk a több, mint egy hónapos elmaradásunkat. Itt volt az évvége, jöttek az ünnepek és szerintem mindekettőnknek megvoltak a gondjai-bajai, ezért valahogy nem tudtunk időt szánni a blogra. Életjelet se nagyon mutattunk, amit szintén sajnálunk. Viszont, láttam, hogy még így is növögetett lassacskán a nézettség, aminek nagyon-nagyon örülünk. Iszonyatosan jók vagytok! Nem is érdemlünk meg titeket.

Amit még akartam írni az igazából annyi lenne, hogy reméljük nagyon tetszik majd nektek az új fejezet, és hagytok valamiféle pozitív hozzászólást. Bár jöhet a negatív is, egy kis hidegzuhany mindenkire építő jelleggel hat szerintem. 

u.i.: Amint látjátok lassan a 2. évad végéhez érünk, de még lenne sok minden a tarsolyunkban, amit elhasználhatnánk egy 3. évad segítségével. Ez csakis rajtatok múlik!

Millió puszi & ölelés

Eszti




Harry szemszöge:


- Akkor még egyszer. Gorin és mindenki aki hozzá tartozik... Az első öt kocsi a tiétek, tíz percenként megy négy fő. Ellenőrizzetek mindent, aztán indulás - hadarta Liam. Én a nappali közepén álltam, állig felpakolva fegyverrel, két mellénnyel a kezemben. Neki is kelleni fog egy. Louis mellettem, ugyanígy. A különbség az volt, hogy ő a sajátját már fel is vette. Az egyik kis pisztolyt a csizmám szárába nyomtam, nem számított mennyire kényelmetlen is lesz így futni. Egy a nadrágomra akasztva, egy a kabátom zsebében, és egy viszonylag nagyobb a kezemben. Mikor láttam elindulni Gorint az első négyes csoporttal összeszorítottam a számat. Csak remélni tudtam, hogy élve megússza. Nagyszerű ember, senki sem volt jobb nála, de már jóval negyven felett jár. De őszintén, nem fog érdekelni ha az ő halála kell ahhoz hogy Jade-et visszakapjam, és száz százalékig biztos vagyok benne, hogy Louis is így gondolja Eleanorral kapcsolatban.

Mikor hallottam Jade-et sikítani közvetlen a vonal megszakadása előtt, az ereimben megfagyott a vér. Itt már nem volt egy-két nap gondolkozásra, mikor megint csak ment a saját feje után, és saját magát sodorta még ennél is nagyobb bajba akármennyire is csak nekem akart segíteni. Sikerrel járt, de eddig legalább abban biztos voltam, hogy fizikailag nem lesz baja. Nagyon reméltem, hogy egy haja szála se görbül és még azelőtt odaérünk, hogy Craig összepakolna és megint továbbállna vele együtt. Kibaszott seggfej. Remélem megírta a végrendeletét arra az esetre ha akár csak egy ember is életben marad akire hagyhatna bármit.
- Harry... - szipogott Lou mögöttem. A vállamra tette a kezét mire megfordultam. Sóhajtottam ahogy magához ölelt. A két mellényt a szőnyegre dobtam hogy át tudjam karolni. Ez a nő anyám volt anyám helyett, és megszámlálni sem tudom mennyit segített nekem 23 évem alatt.
- Vigyázz magadra - motyogta. - És hozd haza a nagylányomat. - Elmosolyodtam ahogy a saját lányaként emlegeti Jade-et.
- Igyekszem - mondtam majd elhúzódtam. - Conor itt marad, ahogy beszéltük. Hallgass rá, tudom hogy te is ugyanolyan önfejű vagy, mint ő. Csak... csináld amit mond, oké?
- Mióta mondod meg te hogy mit kéne tennem? - vágott vissza, de a mosoly ott bujkált a szeme sarkában. - Csak légy nagyon óvatos.
- Az leszek - mondtam mielőtt teljesen elhúzódtam volna tőle. Felvettem a kabátom alá a nagyobbik mellényt, míg a kisebbet továbbra is a kezemben tartottam.


Jade szemszöge:

- Jade? - Meghallottam a hangját es belülről meghaltam. Azonnal könnyek kezdtek hullani a szememből. Olyan rég volt...
- Harry, kérlek... - Nem is tudom miért könyörögtem. Azért, hogy mentsen meg, vagy azért, hogy kezdjen el ostobaságokról beszélni és terelje el a figyelmem erről a szörnyűségről?
- Hála az Istennek, Jade, szerelmem  - hallottam ahogy megkönnyebbül. Még jobban felzokogtam. 
- Vigyél haza! Kérlek, Harry - zokogtam halkan. Nem is tudom, hogy Craig eddig hogy nem jött rá arra, hogy elloptam a telefonját. Az egyetlen dolog amit jelenleg tudtam az az volt, hogy Harryvel beszélek és végre, hosszú idő óta elfeledkeztem egy picit mindenről. Viszont, ha Craig rájön, hogy becsaptam.. Nem is merek belegondolni abba, hogy mi lesz velem.. A babával..
- Jade, minden rendben lesz! Elmegyek érted. Megmentelek. Hazahozlak a családodhoz. - Csak mondta és mondta a nyugtató dolgokat, és én hittem neki. Elhittem, hogy megmenthet, közben tudtam, hogy Craig hamarosan költözni akar. Remélem a telefon hívás után elindulnak hamarosan...
- Harry, a baba... Nem tudom mit tegyek - motyogtam tehetetlenül, miközben a könnyeimet a gyűrött ruháimba töröltem.
- Láttam a videón.. Egyáltalán.. Hogyan?! - kérdezte kétségbeesetten. Tudtam, hogy nem örülne neki.. Éreztem. Én sem voltam annyira elragadtatva attól, hogy ilyen korban és ráadásul ilyen helyzetben terhes legyek.. De bennem növekszik a kicsi, és ez valahogy.. Jó érzés.
- Szerintem tudod, hogy hogyan történt - mosolyodtam el egy picit. Jó volt visszagondolni a boldog időkre. De fájdalmas.
- Igen, de.. Egyszerűen képtelen vagyok felfogni - mondta. - Szülők leszünk.
Nevetve válaszoltam, olyan aranyos volt, ahogy ezt kimondta: - Igen! Azok leszünk.
- Hihetetlenül jó hallani újra a hangod.. Nagyon hiányoztál.. Majdnem belepusztultam.. 
- Én is, Harry. Már százszor feladtam volna, ha te nem lettél volna a gondolataimban.
- Ugye tudod, hogy mindennél jobban szeretlek? Akármit megtennék érte, hogy most kihozzalak onnan. - Tudtam, hogy ezt őszintén mondta, és ez megmelengette a szívem.
- Én is nagyon szeretlek, Harry.. Kérlek siessetek! Nem tudom Craig mit fog velem csinálni, ha megtudja, hogy elloptam a telefonját - mondtam halkan, ahogy egy pillanatra lefehéredtem a következményekre gondolva. 
- Bántott már? Őszintén, Jade.. - kérte Harry.
- Nem - hazudtam. Nem akartam, hogy idegeskedjen.
- Jade... - kezdte volna, de inkább félbeszakítottam.
- Figyelj, nem tudjátok El hol van?! Nagyon aggódom érte.
- Mi.. Micsoda? Nincs veled? - fagyott le. - Azt hittük veled volt egész idő alatt.
- Nem, nem. Amióta elvittek minket nem láttam... Harry, mi történehetett vele? - kérdeztem aggódva. - Ugye nem...?
- Arra ne is gondolj. Biztos vagyok benne, hogy neki sem esett semmi baja - állította, bár hallottam a hangján, hogy egyáltalán nem biztos benne.
- Louis? - Be se kellett fejeznem a kérdésemet, ő már tudta mit akarok.
- Nagyon szarul viseli.. Rosszabbul, mint én. Eleanorról semmi hírt sem kaptunk, Jade. Semmit.
- Kérnem kell tőled valamit.. - bizonytalanul szóltam hozzá.
- Mit szeretnél, édesem?
- Ne szólj erről Louisnak. Mondd neki, hogy nem beszéltünk Eleanorról. Nem szeretném, hogy feladja ezek után a keresését, mert érzem valahogy, hogy meg fogjuk találni, és, hogy itt van a közelben. Ezt nevezhetjük már most anyai ösztönnek.. Ami Eleanorra is érvényes.
- Ez nem vicces - utalt az anyás részre. - De egyébként megteszem.. Nehezen, de megteszem. Én se akarom, hogy még ennél is jobban szenvedjen. Ma egy pillanatra olyan volt, minthogyha újra reménykedne, amikor megtudtuk a címeteket.
- Mégis ho... - Mielőtt feltehettem volna a kérdést, a szobaajtóm hatalmas erővel csapódott ki és az ajtóban egy kurvára dühös Craig állt. A telefon azonnal kiesett a kezemből.. Még hallottam, ahogy Harry beleszól valamit, de időm sem volt válaszolni vagy kinyomni, mert sikítani kezdtem, ahogy Craig eszeveszett módon közeledett felém. 

Ez volt két teljes napja. Azóta csak fekszem az ágyban és várom Harryt. Megígérte, hogy jön. Azt mondta, hogy a címünk is meg van, akkor mire vár? Talán meggondolta magát.. Talán a baba elrémítette.. Akárhogy is van, én még reménykedem. És várok rá. Várok, hogy hazatérjek.

Testemmel és az gömbölyödő pocakommal fordultam az ablak felé, amikor hallotam, hogy jönnek felfelé a lépcsőn. Tudtam, hogy Craig az, hisz Amanda ma nem volt itthon. Szombaton és vasárnap nemkell dolgoznia, így hazament a lányához. Örültem annak, hogy legalább ő meglátogathatja a családját.
Kopogtak az ajtómon, én pedig összehúztam magam. Még fájt a fejbőröm és a karom a tegnap előtti incidenstől, amikor rajtakapott a telefonjával a kezemben. A hajamnál fogva ráncigált le a lépcsőn, majd üvöltözött velem és párszor megpofozott. Miközben kiabált, a karomat szorongatta, így annak nyomai sajnos ott maradtak a felkaromon.
Kinyílt az ajtóm, majd másodpercekkel később az ágy már besüppedt mellettem és valaki átkarolt. Persze sajnos tudtam ki volt az. Utáltam amikor ezt csinálta. Mintha semmi sem történt volna.
- Tudom, hogy nem alszol, felesleges színlelned - duruzsolta a fölembe. Kirázott a hideg. Undorodtam tőle.
- Menj ki. Hagyj békén.
- Jaj, csak nem haragszol még a nemrég történt kis eseményekért? - kérdezte gúnyolódva. A lehető legmesszebb húzódtam tőle.
- Craig. Lerángattál a lépcsőn. A hajamnál fogva. Zúzódással van teli mindkét kezem - morogtam, kicsit sem kedvesen.
- Valahogy meg kellett tanulnod, hogy ne vedd el kérdés nélkül mások holmijait, hogy azon hívhasd a szánalmas barátodat. - Na erre már felültem. Ki nem állhattam, amikor nekem szidja Harryt.
- Ezt most fejezd be - mondtam neki a szemébe nézve, de ahogy felültem és felgyűrődött a hasamnál a takaró és szemei egyből odataláltak.
- Nőtt a hasad - állapította meg, de közben úgy fixírozta a csupasz felületet a hasamon, minthogyha valami furcsa találmány lenne. Ettől megijedtem és inkább lehúztam a pólót.
- Igen. Egy pár hónapja terhes vagyok - grimaszoltam. Olyan sok idő eltelt az elrablásom óta.. És amikor kiderült, hogy babát várok lehettem vagy 1-2 hónapos.
- Próbálok kedves lenni, erre így válaszolsz. Csodálkozol, hogy néha kurva dühös leszek rád és meg akarlak majd büntetni? - pattant fel az ágyról. Szavai után én is ideges lettem. Még megpróbálja rám kenni az agybaját vagy mi? Felálltam vele szembe, és keményen néztem rá.
- Talán az én hibám lenne, hogy te kibaszottul elraboltál? Egy várandós nőt? Az én hibám, hogy kurvára dühkezelési problémáid vannak és egy rohadt hangulatember vagy? Nem veszed észre, hogy saját magadnak okozol minden szart? - kiabáltam, közben hadonásztam a kezeimmel. - Kurvára be kéne látnod, hogy segítségre van szükséged, mert ez így nem mehet tovább. Valami nagy gáz van bent a fejedben, Craig, és a sok faszságodat rám akarod kenni, mert már csak én vagyok itt neked. És ez is csak azért van, mert elraboltál a családomtól.
Döbbenten nézett rám, ahogy gyorsan vettem a levegőt, miután majdnem egy levegővétellel elmondtam mindezt. Nem gondoltam volna, hogy ezeket valaha is kimondom majd neki. Mindig is féltem, hogyha kimondom, akkor megöl vagy nem is tudom. Bár mostanság egyre jobban érzem, hogy nem ölne meg, hiába is pszihopata és fenyeget.
- Szerinted én ezeket nem tudom, Jade? - kérdezte egy pár perces csend után elkeseredetten, és hamis mosollyal az arcán.
- Akkor miért vagy ilyen? Miért viselkedsz így velem, és mindenkivel? - rogytam le az ágyra. Tudtam, hogy Craigben van jóság. Csak valahogy elő kellett keresni. Úgy érzem, most kezdi megmutatni azt az arcát, ezért döntöttem úgy, hogy inkább nyugodtan beszélek vele.
- Mert ilyen vagyok.
- Ez hülyeség - néztem a szemébe, de ő elfordította a tekintetét, ezért ismét eléálltam és két kezem közé fogtam arcát. Bevallom kicsit féltem, miután hozzáértem, mert nem tudtam, hogy reagálna,
- Jade....
- Shhh, csak hallgass - sziszegtem le. - Tisztában vagyok vele, hogy miket tettél korábban és valószínűleg még mindig teszel. Gyilkolsz, Craig, egy gyilkos vagy.
- Ezzel mit.... - Ismét félbeszakítottam.
- De attól még lehetnél jó ember is. Craig, mindenkiben van valami jó. Benned is ott van, csak nem akarod, hogy bárki is meglássa, mert félsz.. Csak nem tudom mitől.
- Már mondtam. Ha hagyom, hogy megismerjenek, akkor ismerni fogják a gyengepontjaimat, és ezáltal sebezhető leszek.
- Én pedig már mondtam, hogy azzal, hogy vannak gyengepontjaid, nem leszel kevesebb ember, mint az ellenfeled. Sőt, több leszel. Szerinted én, hogy bírtam ki eddig melletted?
- Megfordult már a fejedben, hogy....
- Igen. Megfordult a fejemben, hogy inkább megölöm magam, minthogy itt legyek bezárva veled. Végül tudod miért nem tettem meg?
- Harry miatt? - húzta fel a szemöldökét.
- Is. Rá és a családomra gondoltam, aztán pedig az én pici babámra. Nincs jogom elvenni egyszerre két ember életét, ezért küzdöttem. És reménykedtem.
- De nem fognak eljönni érted.. Beszéltél Harryvel telefonon, le tudták volna nyomozni a telefont, és már itt lennének, ha annyira fontos lennél nekik. De nincsenek itt, Jade. Szerintem ideje lenni beletörődni, hogy itt ragadtál velem. Én, és a kicsi vagyunk az új családod - vigyorodott el gonoszan, majd végigsimított az arcomon, ezzel egyedül hagyva engem.
Miután bezárta az ajtót, a könnyek hullani kezdtek a szememből, és dühös lettem. Az első kezembe kerülő tárgyat dobtam az ajtóhoz, ami valószínűleg egy váza volt, tele virágokkal, ugyanis hallottam az üvegszilánkok csattanását és a víz hangját..